10 lépés, amely megalapozza az online kommunikációdat

A kommunikációdnak betonbiztos alapokra van szüksége, ezekről az alapokról beszéltem a december 7-i előadásomon. Most elhoztam nektek a blogra a diasort és az előadás írott verzióját!

1. Célcsoport

Az lenne a legjobb, ha rögtön el is felejtenéd, hogy egy csoportról van szó, mert, amint csoport szinten gondolsz rájuk kifolynak a kezed közül. Bontsd kisebb egységekre a célcsoportod és minden egységből vond ki az esszenciáját, így alakulnak ki szépen sorban a personák. Alkoss 3-6 personát, attól függően, hogy mennyire változatos a célcsoportod. Ne feledd, ők nem valós személyek, csupán idealizált vásárlók, akikben összpontosul az összes lehetséges vásárlód összes legfontosabb tulajdonsága.

Példa

Ha jógaórákat tartasz ők lehetnek a personáid:

  1. Éva - még sosem jógázott. Türelmes nyugodt természetéhez eddig még nem találta meg a megfelelő mozgásformát. Mindent kipróbált, de semmi sem tudta hosszútávon lekötni. Éva 43 éves, 2 gyermek anyukája, akiket reggel ő visz oviba, iskolába, este a férje megy értük, ilyenkor, mármint 16-17 óra körül tudna órára járni. Gyerekként atletizált, nem kifejezetten hajlékony típus, és bizonytalan, hogy egyáltalán menne-e neki a jóga. Néha derékfájdalomra panaszkodik. Facebookon esténként fent van, recepteket néz és sztorikat olvas.

  2. Livi -művészlélek, 24 éves, egyetemista. Jógázott már, de valamiért soha nem maradt meg egy oktatónál, hanem mindig továbbállt. Fontos neki, hogy a lakhelyéhez vagy az egyetemhez közel legyen az edzés, cserébe ráér akár napközben is két óra között. Szeretne fitt lenni, de nem bírja az "ugrabugrálós" fitneszórákat. A sport nem az erőssége, de a jógára nem is kizárólag sportként tekint. Gyakran inspirálódik Instagramról, nézi a különféle jógás videókat is.

  3. Gergő - építész, 34 éves. Gergő szeret utazni, a jógával először Indiában találkozott testközelből, azóta rendszeresen jár. Számára fontos az autentikus hangulat és a profizmus. A jógára nem sportként gondol, számára ez egy életforma, ami együttjár a veganizmussal, a meditációval, hangterápiával. Rengeteget dolgozik, ha határidő van, akkor különösen stresszes, és még inkább szüksége van a szellemi feltöltődésre. A social média csatornákat ritkán használja, de az e-maileit állandóan figyeli.

2. Üzenet

Minden vállalkozás legfontosabb alapegysége az üzenet. Az üzenet tartalmazta a célokat, ideákat, amiket el szeretnél érni. Szerepeljen benne a küldetésed, az, hogy milyen értékek fontosak neked vállalkozóként. Végül beszélj arról, hogy mi különböztet meg a konkurenciától. Jó, jó, tudom, könnyű mondani, ezért hozok is egy példát...

Példa

Maradjunk a jógás esetünknél. Oktatóként számodra a jóga mint életérzés átadása a legfontosabb. Beszélsz a táplálkozásról, az utazásról, a meditációról és a harmóniáról és annak megtartásáról. Szívesen mesélsz a tapasztalataidról, megmutatod, hogy te hogyan éled a jógás életet. Fontos számodra bebizonyítani a nagyvárosi embernek, hogy időről időre meg kell álljon ahhoz, hogy másnap tovább tudjon menni. Az különböztet meg másoktól, hogy te az élet minden területére be szeretnéd vinni a jógához kapcsolódó gondolatokat, ezzel egy teljes életmódváltásra invitálod a követőket. (Jó, ezt első slungra írtam, nyilván ki lehet cicomázni az üzenetet, sőt, ki is kell, hogy minél inkább a magadénak érezd.)

Az üzenettel kapcsolatban Simon Sinek jegyzi a legjobb előadást. link

3. Stroytelling

A storytelling - nem rég tudtam meg - a kultúrából szivárgott át a marketingbe, és rövid idő alatt a tartalommarketinggel foglalkozók kedvenc szava lett. De valahogy senki nem tudja rendesen elmondani, hogy mi is ez, ezért én visszanyúlok az eredetéhez, hátha úgy könnyebb. A műalkotások korábban szorakoztatás céljából jöttek létre (ez többé kevésbé igaz, de most fogjuk rá, hogy abszolút helytálló), ezzel szemben a 20. század elején elkezdtek a művészek, művészettörténészek, filozófusok a megértés oldaláról közelíteni az alkotásokhoz. Nem a gyönyörködtetés és a szórakoztatás volt az elsődleges cél, hanem az, hogy valami mondanivalóval lássák el az alkotást. Vagyis adtak hozzá egy történetet. Ezért van az, ha bemegyünk egy kortárs galériába, és nem olvassuk el a képek, installációk melletti gondolatokat (üzenet, sztori), akkor semmit nem fogunk érteni az egészből. Egy kép önmagában már nem értelmezhető, csakis kontextusában. Na, valahogy ez a helyzet a storitelling-gel. Nem elég péknek lenned, kell legyenek történeteid, amik meghatározzák pékséged legjavát.

Van amúgy egy korábbi posztom erről, érdemes visszaolvasni.link

4. Csatornák

Légy jelen mindenhol? Á, dehogy. Jó, de akkor hol? Egyszerű, ott, ahol eléred a célcsoportodat. Készíts kérdőívet az online szokásokról, tedd ki az oldaladra, és kérd meg a felhasználóidat, hogy töltsék ki. Ilyen kérdések szerepeljenek benne:

  1. Melyik platformokat használod?
  2. Milyen napszakokban netezel?
  3. Követsz Facebook-oldalakat?
  4. Milyen témájú Instagram oldalakat követsz?
  5. Megnyitod az összes e-mail-ed?
  6. Mi idegesít a legjobban?

5. Rovatrendszer

A rovatrendszer az alapja annak, hogy ne kelljen azon gondolkoznod, hogy mit posztolj, vagy, hogy miről blogolj. Képzeld el egy magazin újságíró életét. Mondjuk női magazinoknak ír (egészen véletlenül), vagyis nők a célcsoportja. A témái női témák... Na, bumm, miről írjon a szerencsétlen újságíró? Passz. Ezért vannak a rovatok (meg a pontos célcsoport meghatározás, meg a speciális irányok), Életmód, Család, Olvasnivaló stb... Ezek az altémák közelebb visznek a konkrét cikkhez, poszthoz. Alkoss te is a vállalkozásodhoz passzoló rovatokat!

6. Tartalommátrix

Kedvencem, a tartalommátrix. Talán ezen nincs is mit agyonmagyarázni. Az online tartalmaid 4 csoportba sorolhatók, vannak szórakoztató, tanító, meggyőző és inspiráló tartalmak. Az a fontos, hogy mindig harmóniában legyenek egymással. Előfordulhat az, hogy platformonként eltérő az, hogy milyenek a tartalmak, ha például blogra inkább csak tanító és inspiráló típusú tartalmakat tudsz elképzelni, az nem gond, de mondjuk Facebookon kompenzálj. Fontos, hogy a követőid milyen "készültségben" vannak. Mennyire ismernek téged és a szolgáltatásodat/ termékedet. Az új belépőknek a szórakoztató és a tanító tartalmak lesznek az igaziak, akik már veled vannak egy ideje azok vevők az inspiráló és meggyőző posztokra, cikkekre is.

7. 3D-s tartalom

Mint az az előadáson kiderült, ezt a kifejezést én találtam ki! (Menő. :D ) A 3D-s tartalom lényege az, hogy ugyanazt az eseményt, történetet több irányból, több platformon is bemutatjuk. Szóval többször osztjuk meg uganazt a tartalmat, csak máshogy, és mindig egy másik részletét.

Példa

Még mindig a jógás. Jógaórával egybekötött csoportos salátakészítős, teázgatós, életmód napot tartasz. Egyrészt még az esemény előtt baromira kommunikálod magad, mert ez egy marha jó szeánsz lenne. Másrészt az esemény napján, 1. posztolsz Instagramon arról, hogy te, a jógaoktató hogyan éled meg a napod. 2. Szünetekben élő közvetítést készítesz, csak a hangulatról. 3. Beszélgetsz a résztvevőkkel, arról, hogy nekik miért fontos ez a nap, mit jelent nekik kikapcsolódni, feltöltődni. Ezekből az esemény után mini interjúkat készítesz Facebookra.

8. Reakciók, válaszok

Ezt a diát szerintem nem kell túlmagyarázni. Valódi kommunikációról akkor beszélhetünk, ha vannak kérdések, és vannak válaszok. Ha nem csak az egyik fél papol, hanem meghallgatja azt is, hogy a másiknak mire van igénye. Az az alap, hogy válaszolsz a levelekre, kérdésekre, posztokra. Ezen kívül kérdezz az oldaladon, minél többet, ismerd meg a célcsoportodat!

9. Elemzések

Azért került a 10-be, mert nagyon fontos, én magam azonban keveset értek hozzá. Két dologot azért mégis megosztok veletek. 1. Facebookon az elemzéseket elég könnyű megérteni és figyelemmel kísérni. Láthatod, hogy mely napszakban aktívak a követők, hogy milyen típusú posztokra reagálnak (Aktivitási arányszám), és milyen ütemben nő a like-olók száma.

  1. Analytics-ben számomra egy fontos adat van. Mennyi ideig tartózkodott a látogató az oldalamon, azaz meddig olvasott egy posztot. Ó, és még valami, átkattintott-e az oldalon belül mondjuk a szolgáltatások vagy a workshopok aloldalra.

10. Önazonosság

Végül az önazonosság! Az a helyzet, hogy enélkül utálni fogod az egészet. Én nem tudok szigorúan fogalmazni, és nem vagyok mézes-mázos sem. Ha erőltetném, nem menne. Másrészt azt tudom adni, ami én vagyok, az, hogy ez kinek tetszik már más kérdés, de legalább ugyanaz vagyok itt a blogon, a FB-oldalamon és személyesen is.

Áldás, békesség, így karácsony előtt! Vegyetek fenyőágat, jó az illata! ;)

Kapcsolat

Szívesen dolgoznál velem?

Írj nekem, ha úgy gondolod, hogy a segítségedre lehetek, és találjuk ki együtt, milyen legyen a vállalkozásodhoz legjobban passzoló webszöveg, blog, vagy Facebook-oldal!

Kedves Marcsi!

vagyok, és azért kereslek, hogy a segítségedet kérjem a/az:   terén.

Várom mihamarabbi válaszodat a email címen, vagy a 06/    telefonszámon.

Szép napot!